Az Apple alapmodellek fejlesztéséért felelős AFM (Apple Foundation Models) csapata újabb kulcsembert veszített el, miközben a vállalat az MI stratégiájának újraértékelését fontolgatja. A Bloomberg információi szerint, a legutóbb Bowen Zhang, multimodális MI szakértő döntött úgy, hogy a Meta frissen létrehozott „szuperintelligencia” csapatához csatlakozik. Ez már a negyedik ilyen távozás Meta irányába, a csapatvezető és két másik mérnök korábbi átigazolását követően.
Mark Gurman beszámolója alapján Zhang az AFM technikai magjához tartozott, és részt vett azoknak az alapmodelleknek a fejlesztésében, amelyek az Apple Intelligence platform alapját képezik. Távozása újabb csapás a Siri mögötti mérnöki gárdának, amely kulcsfontosságú fejlesztési fázisban marad tapasztalt szakemberek nélkül.
A Bloomberg kiemeli, hogy az Apple próbált reagálni: kisebb mértékű béremelésekkel igyekezett megtartani az AFM tagjait. Azonban a fizetések továbbra is jelentősen elmaradnak a rivális cégek – például a Meta – ajánlataitól, így a tapasztalt mérnökök könnyen találnak jobb lehetőségeket.
A vállalat közben két párhuzamos fejlesztési irányon dolgozik. Az egyik cél a házon belüli AFM modellek továbbfejlesztése, különösen a Siri és az Apple Intelligence képességeinek bővítésére. A másik irány egy olyan Siri-verzió tesztelése, amely külső, LLM-alapú modelleket – például az OpenAI ChatGPT-jét vagy az Anthropic Claude-ját – használhatna a működéshez.
A folyamatos távozások és az MI stratégiát övező bizonytalanság komoly nyomást helyez az Apple-re, miközben a Meta célzottan erősíti saját MI divízióját az Apple-től átcsábított szakemberekkel. Ez jól mutatja, mennyire éles a verseny az iparág vezető szereplői között a mesterséges intelligencia területén.