Elon Musk az X márkanévvel akarta maga mögött hagyni a Twittert, ám a régi brand most ismét bírósági ügy középpontjába került. Egy delaware-i szövetségi bíró előzetesen úgy döntött, hogy az X Corp. megakadályozhatja az Operation Bluebird startupot a „Twitter” név használatában, ám a „Tweet” kifejezésre és az ikonikus kék madár logóra nem kapott azonos védelmet – számolt be róla az Android Headlines.
Az ügy 2023-ig vezethető vissza, amikor Elon Musk elkezdte a Twitter X-re történő átnevezését, lecserélve a nevet, a logót és fokozatosan szinte minden, a korábbi közösségi hálóhoz kötődő elemet. A váltás később tovább ment: az X még a twitter.com domain használatától is elkezdett eltávolodni, egyértelművé téve, hogy a vállalat azt várja: a felhasználók felejtsék el a Twittert.
Egy széles körben ismert márka azonban jogi értelemben nem tűnik el azonnal attól, hogy lecserélik a logóját. Az amerikai Operation Bluebird startup ezt a szürke zónát próbálta kihasználni: a Twitterhez kötődő védjegyekre kért jogokat, és egy konkurens közösségi hálózat indítására készült. Az X Corp. védjegybitorlási keresettel válaszolt.
A „Twitter” az X-nél marad, a „Tweet” és a kék madár sorsa viszont más
Colm Connolly bíró most ideiglenes intézkedést rendelt el, amelynek értelmében az Operation Bluebird a per idején nem használhatja a „Twitter” védjegyet. A bíróság szerint az X jó eséllyel igazolhatja, hogy egy rivális névhasználata összetéveszthetőséget okozna és sértené a vállalat jogait.
Egy látszólag apró részlet az X javára szólt. Az App Store-ban az alkalmazás továbbra is „X, formerly known as Twitter” megjelöléssel szerepel, a twitter.com domaint pedig az X-re irányították át. A bíróság ezt annak jeleként értékelte, hogy a Twitter név továbbra is kereskedelmi használatban van a szolgáltatás azonosítására, még ha a fő logóban már nem is jelenik meg.
A „Tweet” és a kék madár esetében fordított a helyzet. A Reuters szerint a bíró ebben a szakaszban úgy látja, az X felhagyott a „Tweet” kifejezéshez és a régi logóhoz kapcsolódó jogaival. Ebben Musk átnevezés idején tett nyilvános kijelentései is szerepet játszottak: akkor arról beszélt, hogy minden madártól megválik, és eltünteti a Twitter arculati elemeit.
Az X régi, továbbra is elérhető fiókokkal és oldalakkal próbálta bizonyítani, hogy nem hagyta fel a védjegyek használatát. A bíróságot ez nem győzte meg: ezeket inkább a korábbi használat maradványainak, nem pedig tényleges és folyamatos kereskedelmi hasznosításnak tekintette.
Az irónia nyilvánvaló: az X ma már jóval többnek készül, mint amilyen a korábbi Twitter volt, de a régi identitástól való határozott elszakadás éppen a márka legismertebb elemeibe kerülhet a vállalatnak.
Az Operation Bluebird eleget tett a Twitter névre vonatkozó tiltásnak, és projektjét a következő név alá helyezte: Tweet.app. A startup szerint több mint 172 000 ember kért felhasználónevet, fejenként 20 dollár befizetésével. A per folytatódik, a jelenlegi döntés pedig csak ideiglenes: az X egyelőre megvédte a „Twitter” nevet, de a Musk által nyugdíjazott márka megmaradt elemeiért zajló jogi küzdelem korántsem ért véget.




