A Galaxy Z Flip7 bemutatására készül a Samsung, és a legújabb kiszivárgott sajtórenderek alapján az eszköz Jet Black árnyalatban is elérhető lesz. Az AndroidHeadlines forrásai által publikált képeken a Flip7 már valósághűen mutatja meg, milyen lesz, amikor júliusban végre piacra kerül. A látottak alapján többek között a Blue Shadow és a Coral Red verziók is megjelennek, és valószínűleg ismét lesznek kizárólag a Samsung weboldalán elérhető színek is.
A Flip7 legfeltűnőbb újdonsága egyértelműen a külső kijelző. A panel nagyobb, mint eddig bármikor, és a kamerákat körbeölelő elrendezése erősen emlékeztet a Motorola RAZR-szériára. Ez a megoldás nemcsak látványos, de praktikus is, hiszen így jóval több információ jeleníthető meg a telefon kinyitása nélkül.
A dizájn szögletesebb lett, a lekerekítések helyett inkább lapos élek dominálnak. A kamera kiemelkedése minimálisra csökkent, az ujjlenyomat-olvasóval kombinált power gomb a jobb oldalon kapott helyet a hangerőszabályzó alatt. A szimmetrikus formatervet egyértelműen karcsúsították, és úgy tűnik, a zsanér is kompaktabb, fejlettebb lett.
A hardver szokás szerint csúcskategóriás: a Galaxy Z Flip7 várhatóan 256 GB és 512 GB-os tárhelyopciókkal érkezik, a régiótól függően Snapdragon 8 Gen 3 „Elite for Galaxy” vagy Exynos lapkával. A kamerák frontján nincs nagy újítás, marad a két lencsés – széles és ultraszéles – megoldás, amit a Samsung korábban is alkalmazott ebben a szegmensben.
A Flip7 bemutatóját 2025. július 10-re időzítheti a Samsung, de felmerült az is, hogy vele együtt egy olcsóbb Fan Edition modell, a Flip7 FE is debütálhat. Erről viszont még nincs konkrét megerősítés.




