Yu Chengdong, a Huawei fogyasztói üzletágának vezetője nemcsak eladásokról beszélt, hanem a HarmonyOS jelenlegi állapotáról is nyilatkozott egy kínai televíziónak adott interjúban. Elmondása szerint a HarmonyOS 5.0 szeptember végére teljes értékű rendszerként fog működni, saját alkalmazásökoszisztémával, amely lefedettségben és összetettségben összemérhető lesz az iOS és az Android platformokkal.
Ez különösen jelentős, mert Yu szerint minden alkalmazás natívan készül Harmony-ra, Android-keretrendszer nélkül. A korábbi kettős architektúra, amely az Android-alkalmazások átmeneti futtatását segítette, teljesen megszűnik. Példaként hozta fel a WeChatet, amely új architektúrára lett átírva, ezzel csökkentve az erőforrásigényt és növelve az energiahatékonyságot. Így zárulhat le végleg az a vád, miszerint a HarmonyOS csupán egy átmárkázott Android lenne.
Yu szerint a Harmony előnye az Androiddal szemben, hogy nem hordozza magával a platform történelmi terheit. A rendszer modern, letisztult alapokra épül, így gyorsabban alkalmazkodik és kevesebb kompromisszumot követel. Míg az Android bonyolult és széttöredezett struktúrává vált, addig a Harmony célzottan épül: könnyebb, modulárisabb és hosszú távon fenntarthatóbb.
A Huawei stratégiája egy egységes operációs rendszer létrehozása, amely okostelefonokon, táblagépeken, okosórákon, háztartási eszközökön, sőt, autókban is működik. Az alapötlet: „egyszer megírni, bárhol futtatni”. Ennek érdekében a cég több mint 10 000 fejlesztőt von be évente, a kutatás-fejlesztési költségek pedig több tízmilliárd jüanra rúgnak.
Az indulás nehéz volt – ismerte el Yu. Ha nincsenek alkalmazások, nincsenek felhasználók. Ha nincsenek felhasználók, a fejlesztők sem jönnek. De ez a kör most megszakadt: a HarmonyOS 5.0 alatt olyan kulcsalkalmazások, mint a WeChat vagy a TikTok már natívan futnak, és a felhasználói élmény a Huawei szerint már versenyképes a domináns rendszerekkel.
A vállalat szerint szeptember végére a HarmonyOS készen áll arra, hogy Kínában egyenrangú alternatívája legyen az iOS-nek és az Androidnak – és akár túl is mutasson ezen a piacon.